|
BigFoote hozzászólása: |
|
|
|
No a meccsről még annyit, hogy Babcock leiskolázta Roy-t. Sinán tönkretette a gyorsaságon alapuló transition game-üket. Olyan trapet nyomtak a neutralban, ami a NJ legszebb napjait idézte, és ebből nagyon jó ellentámadásukat tudtak vezetni, JSG hozta nekünk a meccset, még akkor is ha Kronwall gólját fognia kellett volna. Szerencsénk volt, hogy eljutottunk az OT-ig. GWG viszont megmutatta, hogy mi a legnagyobb különbség Sacco és Roy csapata között. Roy rendszeresen kéri a védőit, hogy lépjenek be a támadásba, akkor is ha ez kockázattal jár, Sacco ezt tiltotta. MacK aszisztja és az abból született Benoit találat volt az egyetlen igazán szép jaáték tőlünk.
Bluest ütni kell, már csak azért is, hogy jelezzük, nem kell leírni minket teljesen. NAgyon érdekes volt, deadlinekor néztem a TSN közvetítését (vagy 4 órán át) többször is sorolták, hogy nyugat mennyivel erősebb keletnél (ahol 2,5 igazi contender csapat van), hnyugaton ott van a Blues, a Kings, a Hawks, a Ducks és a Sharks sőt a Minnesota is odaérhet ha jól trade-el. Látványos volt, hogy a mi helyezésünket a szakértők egyelőre csak adminisztrációs hibaként tartják számon. Igazából ez nem meglepő, de azért remélem némi egészséges dacot azért szül a csapatban. |
|
|
|